A Fülöp-szigetek és Európa közötti kétoldalúmunkaerő-migrációs megállapodások: Mit tanulhatunk a Közel-Kelettől?
Magyar nyelvű összefoglaló. Az eredeti angol nyelvű cikk itt olvasható: https://folyoirat.ludovika.hu/index.php/actahumana/article/view/9168/6858
Hivatkozás: Andrásy, R., & Horváth, V. E. (2026). Bilateral Labour Migration Agreements between the Philippines and Europe: What Can We Learn from the Middle East?. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 13(4), 5–22. https://doi.org/10.32566/ah.2025.4.1
A munkaerő-migráció globális jelenség, amelyet egyarántalakítanak az egyéni törekvések és a szabályozási keretek. A tanulmány a Fülöp-szigetek – a világ egyik legnagyobb munkaerő-exportáló országa – és a közel-keleti, illetve európai országok között létrejött kétoldalú munkaerő-migrációs
megállapodásokat vizsgálja. A kutatás értékeli, hogy ezek a megállapodások mennyiben felelnek meg a nemzetközi emberi jogi és munkaügyi normáknak, különösen a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által meghatározott standardoknak. A legfontosabb megállapítások rámutatnak arra, hogy a kétoldalú megállapodások hatékony eszközként szolgálhatnak a határokon átnyúló foglalkoztatás szabályozásában, ugyanakkor hiányosságok is mutatkoznak a migráns munkavállalók jogainak védelmében. A Fülöp-szigetek tapasztalatai értékes tanulságokkal szolgálhatnak Európa számára, különösen az új munkaerőpiacok közép- és kelet-európai megjelenésére tekintettel.
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a kétoldalúmunkaerő-migrációs megállapodások (BLMA-k) mennyire hatékonyan védik a Fülöp-szigeteki migráns munkavállalókat. Ennek során öt európai országot – Olaszországot, az Egyesült Királyságot, Németországot, Spanyolországot és Svájcot – hasonlít össze öt közel-keleti célországgal – Szaúd-Arábiával, Kuvaittal, az Egyesült Arab Emírségekkel, Katarral és Jordániával. A szerzők tíz megállapodást értékelnek a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) normáiból származó 20 rendelkezés alapján, három fő területre összpontosítva: a migráció irányítására; a munkavállalók védelmére és jogaik érvényesítésének elősegítésére; valamint a migrációra és a fejlődésre.
A tanulmány központi megállapítása, hogy a nemzetközimunkaügyi és emberi jogi normák csak korlátozottan épülnek be a kétoldalú megállapodásokba. A legtöbb megállapodás nem hivatkozik kifejezetten nemzetközi jogi eszközökre, annak ellenére, hogy a Fülöp-szigetek kiterjedt együttműködést folytat az ILO-val. Valamennyi megállapodás rendelkezik a kormányok közötti információcseréről, és meghatározza a felek felelősségi köreit, míg a legtöbb a munkaerő-toborzást is szabályozza. Az átláthatóság azonban korlátozott: egyik megállapodás sem írja elő a megállapodás tartalmának rendszeres és széles körű közzétételét. A szakszervezetek, a munkáltatói szervezetek, a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) és a migráns munkavállalói csoportok szerepe szintén nagyrészt hiányzik.
A munkavállalók védelme egyenetlen képet mutat. A megállapodások általában foglalkoznak a munkaszerződésekkel és a munkaerő-toborzással, továbbá eltérő mértékben a bérekkel, az élet- és
munkakörülményekkel, az egészségügyi ellátással, valamint a jogviták rendezésével. Ugyanakkor egyik megállapodás sem tartalmaz konkrét védelmi rendelkezéseket a nők vagy más sérülékeny csoportok számára. A kifejezett egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezések csak az Olaszországgal, illetve Németországgal kötött megállapodásokban jelennek meg. Az útlevelek vagy
személyazonosító okmányok visszatartásával szembeni védelemre kifejezetten csak a Fülöp-szigetek és Kuvait közötti megállapodás tér ki.
A legerősebb megállapodás a Fülöp-szigetek és Olaszországközötti megállapodás, amely a vizsgált megállapodások közül a legmagasabb szintű megfelelést mutatja, és egyben ez az egyetlen, amely kifejezetten hivatkozik nemzetközi jogi eszközökre. A migráció és a fejlődés területén is különösen jól teljesít, többek között a képesítések elismerése és a körkörös migráció támogatása révén. A vizsgált európai megállapodások közül a német megállapodás helyezi a legnagyobb hangsúlyt a munkavállalók védelmére.
A kutatás nem tár fel jelentős általános különbséget azeurópai és a közel-keleti megállapodások között, bár a bérvédelem, valamint a panaszkezelési és jogvitamechanizmusok gyakrabban jelennek meg a közel-keleti megállapodásokban. Ugyanakkor a vizsgált közel-keleti országok nem ratifikálták
az ILO migráns munkavállalókra vonatkozó egyezményeit, és a Fülöp-szigetekkel kötött megállapodásaik nem tartalmaztak jogilag kötelező erejű rendelkezéseket.
Összességében a kétoldalú munkaerő-migrációs megállapodásokhatékony eszközei lehetnek a migráció irányításának, sikerességük azonban attól függ, hogy mennyire igazodnak a globális emberi jogi keretekhez, illetve mennyire képesek kezelni mind a küldő, mind a fogadó országok szükségleteit. A BLMA-k hatékony eszközként szolgálhatnak a munkaerő-migráció szabályozásában, de csak akkor, ha nemzetközi normákra épülnek, megfelelő végrehajtás és ellenőrzés támogatja őket, biztosítják a munkavállalók érdemi védelmét és az átláthatóságot, valamint lehetővé teszik a releváns civil társadalmi szereplők tényleges részvételét.
Hivatkozás: Andrásy, R., & Horváth, V. E. (2026). Bilateral Labour Migration Agreements between the Philippines and Europe: What Can We Learn from the Middle East?. Acta Humana – Emberi Jogi Közlemények, 13(4), 5–22. https://doi.org/10.32566/ah.2025.4.1
